Írta: Dr. Fülöp László 

Megjelent: 2024. 03. 19.

Ez a Hidrogénes Vízkészítő Palack még az Orvosok Figyelmét is Felkeltette!

Nem kis tulzás ami a címben elhangzik! Az orvostudományt több mint 30 éve foglalkoztatja a hidrogénnel dúsított víznek az előnyei.

A hidrogénes víz története

A hidrogénnel dúsított víz kutatása az 1990-es években kezdődött Japánban, ahol először a hidrogén potenciális egészségügyi előnyeit vizsgálták. 


A 2000-es évek elején a tudományos közösség egyre inkább elismerte a hidrogén antioxidáns tulajdonságait és szabadgyökök elleni erejét. A kutatások kiterjedtek a hidrogén gazdagított víz különféle egészségügyi hatásaira.


Ennek eredményeként fejlesztették ki a hidrogénnel dúsított vizet előállító technológiákat és eszközöket, beleértve a palackokat is, amelyek ma már széles körben kaphatók a piacon, lehetővé téve, hogy a fogyasztók otthonukban is előállíthassák és fogyaszthassák ezt az egészségjavító vizet.

Mik azok a szabadgyökök?

A szabadgyökök instabil molekulák, amelyek az elektronjaik hiányossága miatt kémiai reakciókra törekednek, hogy stabilizálódjanak. 

Ez az instabilitás azonban káros lehet, mivel ezek a molekulák más sejtekből elektronokat rabolnak, ezzel károsítva a sejtek DNS-ét, fehérjéit és sejthártyáját. 

Ez az úgynevezett oxidatív stressz hozzájárulhat számos krónikus betegség kialakulásához, mint például a szívbetegségek, a cukorbetegség, és bizonyos típusú rákos megbetegedésekhez is...

SZABADGYÖKÖK (kártevők)

MÁS SEJTEK 
(egészséges sejtek)

Ha túl sok szabadgyök halmozódik fel, és a szervezet nem képes hatékonyan semlegesíteni őket, az oxidatív stressz súlyosbíthatja vagy gyorsíthatja a betegségek kialakulását.


Ezért fontos, hogy tisztában legyünk vele: ez a folyamat éppen most is zajlik a testünkben...


Az antioxidánsok fogyasztása kulcsfontosságú lehet a szabadgyökök káros hatásainak ellensúlyozására, így védve egészségünket az idő előtti öregedéstől és a krónikus betegségektől.

Mik azok az Antioxidánsok?

Az antioxidánsok kulcsfontosságú szerepet játszanak a szabadgyökök semlegesítésében, így csökkentve az oxidatív stressz okozta károkat a szervezetben.


Az antioxidánsok olyan molekulák, amelyek képesek felvenni a harcot a szabadgyökökkel, megakadályozva őket abban, hogy kárt tegyenek a sejtjeinkben!


Rendszeres antioxidáns bevitellel nem csak a sejtjeink védettebbé válnak a károsodással szemben, 

hanem csökkenthetjük a krónikus betegségek kialakulásának kockázatát, lassíthatjuk az öregedési folyamatokat, és erősíthetjük az immunrendszerünk védekező képességét. 

Az antioxidánsok olyan molekulák, amelyek képesek stabilizálni vagy semlegesíteni a szabadgyököket a szervezetünkben. A folyamat leegyszerűsítve:


Az antioxidánsok extra elektronokat kínálnak fel, amelyeket a szabadgyökök elfogadnak!


A szabadgyökök instabil molekulák, amelyek elektronhiányban szenvednek; ezért keresnek más atomokat vagy molekulákat, ahonnan elektront vehetnek el, ezzel károsítva őket...


Amikor az antioxidánsok elektront adnak a szabadgyököknek, azok stabilizálódnak, és így már nem képesek kárt tenni a sejtekben. 


Ezáltal az antioxidánsok segítenek megvédeni a sejteket az oxidatív károsodástól, amely idő előtti öregedéshez és számos betegséghez vezethet...

Hogyan tudok hozzájutni az antioxádnsokhoz?

A leghatékonyabb az a Hidrogénes vízben található antioxidánsok.


A hidrogén maga egy erős antioxidáns, amely képes közvetlenül semlegesíteni a szervezetben lévő káros szabadgyököket, különösen a legreaktívabb és legkárosabb hydroxil gyököket. 


Egyedülálló kis méretének köszönhetően a hidrogén képes áthatolni a sejtmembránokon, és eljutni a sejtek legtávolabbi részeibe is, beleértve a sejtmagot és a mitokondriumokat, ahol a szabadgyökök károsító hatásai a legintenzívebbek... De a hidrogén még idáig is képes behatolni és kifejteni hatását!

Az ActiWell Hidrogénes Vízkészítő Palack

Ez a palack mondhatni a fejetetjére állította a hidratálás iparágát!
Egy gombnyomással a víz elektrolízis nevű folyamat során hidrogén és oxigén gázra bomlik. Ez a hidrogén gáz beoldódik a vízbe, így létrehozva egy antioxidáns hatású vizet, amelyet a szervezetünk a lehető legjobban képes felhasználni.

Kevésbé hatékony antioxidánsok még fellelhetőek gyümölcsökben és a legtöbb ember innen nyeri ki az antioxodánsokat amik fontosak a szervezet számára, DE...

1.5L Hidrogénnel dúsított víz megfelel:

A hidrogén egy sokkal hatékonyabb és koncentráltabb antioxidáns mint a gyümölcs és vitaminokban fellelhetőek, ezért a szervezetre is hatékonyabban fejti ki hatását.

A tudomány mindemögött avagy SPE/PEM technológia

Az SPE/PEM (Solid Polymer Electrolyte/Proton Exchange Membrane) technológia egy modern módszer, amelyet különösen a hidrogénes víz készítő eszközökben használnak. Ez a technológia lehetővé teszi, hogy a vízből tiszta hidrogéngázt állítsanak elő elektrolízissel, amely egy elektromos áram segítségével végzett kémiai reakció.

A folyamat során a víz (H2O) elektrolízisét végzik, amikor is a vízmolekulákat elektromos áram segítségével hidrogén- és oxigéngázra bontják. Az SPE/PEM cellában egy szilárd polimer elektrolit membrán (PEM) funkcionál elektrolitként, ami átengedi a protonokat (hidrogén ionokat), de elektromosan szigeteli az elektródákat, így megakadályozva az elektronok átjutását.

Olvasd el Mónika beszámolóját!


"Nem igazán hittem a hidrogénes víz hatásaiban, laikusként kételkedtem, vajon tényleg van-e bármi különleges a vízben. Úgy voltam vele, hogy 30 napig úgy is visszakaphatom a pénzem, nincs mit veszíteni! De miután egy hétig használtam az Actiwell Hidrogénes Víz Készítő Palackot, változást kezdtem észrevenni. Jobban aludtam és reggelente frissebbnek éreztem magam, ami egy nagyon aktív életmód mellett igazi áldás. Azt is észrevettem, hogy edzés után gyorsabban regenerálódtam, és úgy tűnik, a bőröm is kevésbé száraz. Már nem csak egy palacknak látom, hanem egy nélkülözhetetlen részének a napi rutinomnak."


Horváth Mónika, 44

Itt az idő, hogy tegyél a legfontosabb dologért az életben ami nem más mint az egészséged!

Csatlakozz az 1000+ elégedett vásárlóhoz és rendeled meg az ActiWell Hidrogénes Vízkészítő palackot még ma!
ActiWell Hidrogénes Vízkészítő Palack
  • Utánvétes Fizetés

  • 1-2 napos házhozszállítás

  • 1 éves garancia

  • INGYENES e-Könyv

Csatlakozz már több mint

ezer elégedett vásárló közé

Itt az ideje, hogy tegyél a fizikális és mentális egészségedért és változtasd meg az életed ahogy azt már 1.000+ emeber tette előtted! Legyél te a következő!

Keményen dolgozunk azért, hogy a legjobb, legnépszerűbb és legjobb minőségű termékeket kínáljuk a piacon. Mindezt 100%-os, kockázatmentes, 1 éves garanciával és 30 napos pénzvisszafizetéssel tesszük.

Minden megrendelést nyomon követési számmal szállítunk, és folyamatosan tájékoztatunk, ahogy a megrendelése eljut hozzád.

Vásárlói vélemények:

Nagyon sokat javított az energiaszintemen

Az energiaszintem jelentősen megemelkedett a hidrogénes vízpalack használata óta. A reggeli futásaim után is hamarabb regenerálódom, és a nap folyamán is kitartóbb vagyok.

  • Erdei Andrea

    • Igazolt vásárló

Szuper termék, ajánlom mindenkinek

Az immunrendszerem sokkal ellenállóbbnak tűnik, mióta ezt a vízpalackot használom. Az influenza szezon során is megúsztam betegség nélkül, ami számomra meggyőző bizonyíték.

  • Papp István

    • Igazolt vásárló

Kreatívabb és aktívabb vagyok a nap folyamán

Az agyifunkcióimra gyakorolt pozitív hatását nem is említve, a hidrogénes víz segített nekem a napi mentális kihívások könnyebb leküzdésében. A memóriám és a koncentrációm is javult.

  • Halmosi Péter

    • Igazolt vásárló

Imádom! Bárcsak tudtam volna hamarabb...

A hidratálás sosem volt még ilyen hatékony számomra. A hidrogénes vízpalack könnyű használatával és hordozhatóságával minden napom részévé vált, és észrevehetően jobban érzem magam.

  • Horváth Kitti

    • Igazolt vásárló

To day’s offer:

Get a free pair of smart compression socks

Lorem Ipsum is simply dummy text of the printing and typesetting industry. Lorem Ipsum has been the industry's standard dummy text ever since the 1500s, when an unknown printer took a galley of type and scrambled

Hurry up! Sale ends once the timer hits zero

00Days
00Hrs
00Mins
00Secs