Írta: Dr. N. Imre - Orvos és Dietetikus

Megjelent: 2024. 07. 15.

Olvasd el Tamás beszámolóját!


"Három hónapja kezdtem el használni az Actiwell Hidrogénes Víz Készítő Palackot, és az eredmények lenyűgözőek. Az első dolog, amit észrevettem, az volt, hogy sokkal energikusabbnak éreztem magam a nap folyamán. Reggelente frissen ébredek, és egész nap képes vagyok fenntartani az energiaszintemet. Az edzéseim is javultak – gyorsabban regenerálódok, és úgy érzem, hogy nagyobb állóképességgel rendelkezem. Az antioxidáns hatásának köszönhetően a bőröm is simább és hidratáltabb lett, és az általános közérzetem is sokkal jobb. Ráadásul az emésztésem is rendeződött, és ritkábban érzem magam fáradtnak. Az Actiwell palack most már a napi rutinom elengedhetetlen része, és nem tudom elképzelni, hogy nélküle éljek. Mindenkinek ajánlom, aki természetes módon szeretné javítani az egészségét és teljesítményét!"

Szűcs Tamás, 41

Továbbá megtudtam az 

ActiWellről, hogy:

  • 24/48 órán belül az kézbesítik a megrendeléseket!

  • 24/7 rendelkezésre álló ügyfélszolgálat (ezt én is leteszteltem és igaz)

  • Több mint 1.000+ pozitív visszajelzést gyűjtöttek már!

Még a Facebook kommenteket is megnéztem!

Az se okozott csalódást, rengeteg elégedett vásárlóval találkoztam!

A palack megfelelő használata:

1. LÉPÉS

Tölts vizet a palackba.

2. LÉPÉS

Nyomd meg a bekapcsoló gombot és el is kezdődik a hidrogén készítő folyamat. Várj 3 percet, hogy elkészüljön.

3. LÉPÉS

Ha elkészült a hidrogénnel telített víz akkor nincs más dolgod mint élvezni ahogy cseppenként kényezteted a szervezetedet és egészségeben áztatod a torkod.

Próbáld ki az ActiWell hidrogénes vízkészítő palackot!

FIGYELMEZTETÉS: A hidrogénes vízkészítő palack hatékonysága és a szervezetre gyakorolt hatása miatt rendkívül népszerűvé vált és gyorsan elfogy amikor új készlet érkezik!

Itt az idő, hogy tegyél a legfontosabb dologért az életben ami az egészséged! Használd ki a kedvezményt és vásárold meg még ma! 

1.000+ elégedett vásárló

  • 1 ÉVES GARANCIA

  • 30 napos pénzvisszafizetés

  • INGYENES e-Könyv

  • 24-48 órás szállítás

Szuper termék, ajánlom mindenkinek

Az immunrendszerem sokkal ellenállóbbnak tűnik, mióta ezt a vízpalackot használom. Az influenza szezon során is megúsztam betegség nélkül, ami számomra meggyőző bizonyíték.

  • Papp István

    • Igazolt vásárló

Írta: Varga Sándor- Diatetikus

Megjelent: 2024. 05. 15.

Minden jog fenntartva. 2024

Blogcikk

FIGYELEM: Az ActiWell Hidrogénes Víz Készítő Palack gyorsabban fogy, mint vártuk! Rendelje meg most, hogy biztosítsa a sajátját 50% KEDVEZMÉNNYEL + GYORS SZÁLLÍTÁSSAL!

Kezdőlap > Felkapott témák > Hidrogénnel dúsított víz

A hidrogénnel dúsított vizet a “század vívmányának” szólítják, jogosan?

Írta Dr. Kovács István - MegjelentSzept. 28, 2024

- Dietetikus

Egy biztos a hidrogénnel dúsított vízzel kapcsolatban, renegeteg a tévhit, és a laikus személy. Én több mint 150 külföldi és belföldi tanulmányt olvastam el és gondosan vizsgáltam, mindezek után írok véleményt a hidrogénes vízről. Vajon tényleg használ vagy csak az egész egy átverés?


Antioxidánsok és a szabadgyökök

Ha a szabadgyökök ellenőrizetlenül szaporodnak, komoly egészségügyi problémákhoz vezethetnek mint pl:

  • Gyulladások: Az állandó sejtkárosodás gyulladásokat okoz, amelyek krónikus betegségekhez, mint például ízületi gyulladás, szívbetegségek és cukorbetegség vezethetnek.

  • Korai öregedés: A szabadgyökök károsítják a bőrsejteket, ami ráncokhoz és a bőr rugalmasságának elvesztéséhez vezet.

  • Rák: A DNS károsodása növeli a rák kialakulásának kockázatát, mivel a sejtek mutálódhatnak és kontrollálatlanul szaporodhatnak.

Az antioxidánsok képesek felvenni a harcot ezekkel a káros szabadgyökökkel szemben azzal, hogy elektront adnak át a szabadgyököknek ugyanis a szabadgyökök hiányolnak egy vagy több elektront ezért más egészséges sejtekből próbálják azokat kinyerni ezzel károsítva az egészséges sejteket.

Immunerősités és sejtvédelem

A szabadgyökök, amelyek instabil molekulák, nemcsak a sejteket károsítják, hanem az immunrendszer működését is gyengítik.


Az oxidatív stressz, amelyet a szabadgyökök okoznak, kimerítheti az immunsejteket, csökkentve azok hatékonyságát a kórokozók elleni védekezésben.


Ezért kiemelten fontos, hogy csökkentsük szabadgyökök képződését kellő minőségi antioxidánsokkal!

Energiaszintnövelő

A hidrogénes víz különlegessége abban rejlik, hogy molekuláris hidrogént tartalmaz.


A molekuláris hidrogén egy erős antioxidáns, amely képes behatolni a sejtekbe és közvetlenül a mitokondriumokban, a sejtek energiaforrásában, fejti ki hatását.


A mitokondriumok feladata az ATP (adenozin-trifoszfát) előállítása, amely a sejtek elsődleges energiaforrása.


Ezáltal sokkal energikusabbnak és produktívabbnak érezhetjük magunkat 1-2 hét hidrogénnel dúsított víz fogyasztása után a tanulmányok szerint.

Segíti a koncentrációt

A hidrogénes víz fogyasztása növeli az ATP termelést a sejtekben, beleértve az agysejteket is.

Az ATP az agy elsődleges energiaforrása, amely szükséges a neurotranszmitterek szintéziséhez és az idegsejtek közötti kommunikációhoz.

Az energia szint növekedése javítja a mentális éberséget, a figyelmet és a reakcióidőt.

Hozzájárul a sportteljesítményhez is

Az intenzív fizikai aktivitás fokozza a szabadgyökök termelődését, ami oxidatív stresszhez és gyulladáshoz vezethet.


A hidrogénes víz antioxidáns tulajdonságai révén semlegesíti a szabadgyököket, csökkenti az oxidatív stresszt és a gyulladást.


Ez segít megelőzni az izomkárosodást, gyorsítja a regenerációt és javítja az általános teljesítményt.


A hidrogénes víz fogyasztása növeli az ATP (adenozin-trifoszfát) termelést, amely a sejtek elsődleges energiaforrása.


Az ATP termelésének növekedése javítja az izomsejtek energiatermelését, ami fokozza az erőt, az állóképességet és a teljesítményt.


A sportolók így hosszabb ideig és intenzívebben tudnak edzeni.


A hidrogénes víz javítja az izomműködést és növeli az állóképességet.


A megfelelő hidratálás és az oxidatív stressz csökkentése révén az izmok hatékonyabban tudnak dolgozni, ami javítja a teljesítményt és csökkenti a fáradtságot.


A sportolók így hosszabb ideig képesek fenntartani a magas intenzitású edzéseket.

Hogyan lehet hozzájutni a hidrogénnel dúsított vízhez?

Én rengeteg opciót és lehetőséget áttekintettem a piacon de ami nekem árérték arányba felkeltette a figyelmemet az az ActiWell palackja volt.


Egy magyar márka akik csak hidrogénes vízkészítő palackokkal foglalkoznak. 


És a palackjuk rendelkezik minden tanusítvánnyal ami szükséges, CE, RoHS és még SGS-el is, ezzel engem ők megvettek.

Hogyan dúsítja hidrogénnel a vizet?

Elektrolízis és SPE/PEM Technológia:

1. Víz bontása: A hidrogénes palack elektromos árammal bontja a vizet hidrogénre (H₂) és oxigénre (O₂).


2. Protoncserélő membrán: A palackban lévő speciális membrán (PEM) csak a hidrogénionokat (protonokat) engedi át.


3. Hidrogén dúsítás: A protonok elektronokat vesznek fel, és tiszta hidrogén (H₂) gáz formájában dúsítják a vizet.

Miért Éri Meg Befektetni a Hidrogénes Vízkészítő Palackba?

Tudom, hogy az infláció miatt minden vásárlás alapos megfontolást igényel, és egy ilyen palack ára elsőre magasnak tűnhet. 


De gondolj bele:

Mennyit költünk olyan dolgokra, amik csak pillanatnyi örömet nyújtanak, de hosszú távon nem szolgálják az egészségünket?


A hidrogénes víz viszont napi szinten támogatja a tested védekezőképességét, fokozza az energiaszintedet, és segíti a szellemi frissességedet. 


Mindössze napi 26 forintba kerül, ha a 450 ml-es napi adagodat nézzük.


Ez az apró összeg naponta, hosszú távon hatalmas különbséget jelenthet.


Ez nem csak egy palack – ez egy lehetőség, hogy napi kis befektetéssel valóban törődj magaddal.

Vélemény egy valós vásárlótól!

Sikerült felvennem a kapcsolatot Tamással aki 3 hónapja használja az ActiWell hidrogénes vízkészítő palackot és kikértem a véleményét.

Olvasd el Tamás beszámolóját!

"Három hónapja kezdtem el használni az Actiwell Hidrogénes Víz Készítő Palackot, és az eredmények lenyűgözőek. Az első dolog, amit észrevettem, az volt, hogy sokkal energikusabbnak éreztem magam a nap folyamán. Reggelente frissen ébredek, és egész nap képes vagyok fenntartani az energiaszintemet. Az edzéseim is javultak – gyorsabban regenerálódok, és úgy érzem, hogy nagyobb állóképességgel rendelkezem. Az antioxidáns hatásának köszönhetően a bőröm is simább és hidratáltabb lett, és az általános közérzetem is sokkal jobb. Ráadásul az emésztésem is rendeződött, és ritkábban érzem magam fáradtnak. Az Actiwell palack most már a napi rutinom elengedhetetlen része, és nem tudom elképzelni, hogy nélküle éljek. Mindenkinek ajánlom, aki természetes módon szeretné javítani az egészségét és teljesítményét!"


Szűcs Tamás, 41 ⭐⭐⭐⭐⭐

Továbbá még megtudtam az ActiWellről, hogy:

  • 24/48 órán belül az kézbesítik a megrendeléseket!

  • 24/7 rendelkezésre álló ügyfélszolgálat (ezt én is leteszteltem és igaz)

  • Több mint 2.000+ pozitív visszajelzést gyűjtöttek már!

Az Actiwell™ Hidrogénes Víz Készítő Palack már több mint 10,000 embernek segített energikusabbá válni és lassítani az öregedést

Mennyibe kerül?

A helyzet a következő:


Az Actiwell™ Hidrogénes Víz Készítő Palack egy vadonatúj innováció.

Nemrég vezettük be a piacra, és a visszajelzések már most kiemelkedően pozitívak.


Ezért ma egy különleges bevezető árat kínálunk Önnek, amely csak rövid ideig lesz elérhető.


Amikor befejeztük az Actiwell™ palack végleges fejlesztését, úgy döntöttünk, 

hogy 39.980 Ft lesz az ára.


És ha belegondol, hogy milyen fejlett technológiát kínál ez a palack… Plusz az a rengeteg idő és erőfeszítés, amit a tesztelésbe és a kutatásba fektettünk...


Azt hiszem, egyet fog érteni, hogy ez egy igencsak kedvező ár ezért az innovációért.

Végül is... Mennyit érne meg Önnek, hogy növelje az energiaszintjét, lassítsa az öregedés jeleit, és erősítse az immunrendszerét?


Ha olyan, mint én, akár több százezer forintot is kifizetne azért, hogy végre energikusabbnak érezze magát és jobban bírja a mindennapi kihívásokat. De mégis...

Megértjük, hogy 39,980 Ft sokak számára elérhetetlen

Tudjuk, hogy nehéz ezt elhinni, de számunkra ez tényleg nem a pénzről szól.


Az egyetlen célunk az, hogy minél több embernek segítsünk.


Nem szeretnénk, hogy az ár akadályt jelentsen ezen küldetés megvalósításában.


Ezért úgy döntöttünk, hogy lenyomjuk az árat, hogy elérhetőbbé tegyük mindenkinek.

Úgy döntöttünk, hogy MOST 50% KEDVEZMÉNYT adunk (Csak korlátozott ideig!)

Bár az Actiwell™ Hidrogénes Víz Készítő Palack hivatalos ára 39,980 Ft, úgy döntöttünk, hogy egy különleges ajánlatot futtatunk, amely csak ezen az oldalon érhető el.


Ha a "KÉREM A PALACKOT! 👉" gombra kattint oldalt egy különleges ajánlat oldalára kerül, ahol a palackot most további kedvezménnyel szerezheti meg – mindössze 19,990 Ft-ért!


Ez a legalacsonyabb ár, amit valaha kínáltunk!

Ezt az ajánlatot máshol nem találja meg, csak itt!

Igéretünk Önnek: Ha nem működik, nem kell fizetnie!

Rendelését 60 napos “Elégedettségi vagy pénzvisszafizetési” garancia védi.

Ez azt jelenti, hogy 60 nap áll rendelkezésére, hogy kipróbálja az Actiwell™ Hidrogénes Víz Készítő Palackot, és megtapasztalja a hatásait.

Ha nem érzi jelentős változást...


Ha nem tapasztalja, hogy több energiája van és jobban bírja a mindennapokat...

Vagy ha bármilyen okból nem elégedett a vásárlással...


Csak tudassa velünk a vásárlástól számított 60 napon belül, és mi visszatérítjük Önnek a teljes összeget.


Mindegy, hogy 59 perc vagy 59 nap telt el a vásárlás óta...


Az Actiwell ügyfélszolgálati csapata biztosítja, hogy csak akkor fizessen, ha 100%-ig elégedett a termékkel.


Bármilyen más esetben, az összes költséget mi álljuk.


Ügyfélszolgálatunk elérhető éjjel-nappal, mind emailben, mind telefonon.


Írhat nekünk emailt a info@actiwell.hu címen.


Akár Facebookon is üzenhet nekünk...


Perceken belül válaszolunk.


Garantáltan udvarias és gyors visszatérítést kap, ha nem elégedett.


Kérdések nélkül, gond nélkül.


Így tehát nincs kockázat, ha most igent mond, és megrendeli.


Azt hiszem, egyetértünk abban, hogy ez a lehető legjobb ajánlat.

FRISSÍTÉS: 2024. októberi állás szerint az ActiWell Hidrogénes Víz Készítő Palack iránti kereslet drasztikusan megnőtt, és a készletek gyorsan fogynak! Rendelje meg saját palackját most, és kapjon 50% KEDVEZMÉNYT + GYORS SZÁLLÍTÁST, mielőtt elfogynának!

60 napos 

garancia

SSL által Védett fizetés

Egyszerű visszaküldés

Gyors 1-2 napos szállítás

Vásárlói értékelések


4.8/5

2.000+ vásárlói értékelés


Tulajdonság szerint:

✔️ 60 napos garancia

Hurry up! Sale ends once the timer hits zero

00Days
00Hrs
00Mins
00Secs

Olvasd el mit mondanak akik már használják!

ORVOSI ÉS EGÉSZSÉGÜGYI NYILATKOZAT: Az ezen az oldalon található információk és egyéb tartalmak, vagy a bármilyen kapcsolódó anyagok, nem minősülnek orvosi tanácsnak, és nem használhatók fel orvosi szakvélemény vagy kezelés helyettesítésére. Ha Önnek vagy bárki másnak orvosi problémája van, konzultáljon egészségügyi szolgáltatójával, vagy keressen más professzionális orvosi kezelést. Soha ne hagyja figyelmen kívül a professzionális orvosi tanácsot, vagy ne késlekedjen annak keresésével azért, mert valamit ezen az oldalon vagy bármilyen kapcsolódó anyagban olvasott. Ha orvosi vészhelyzete van, azonnal forduljon orvoshoz vagy sürgősségi szolgálathoz.

© 2024 Minden jog fenntartva. - ActiWell

  • Refund policy

  • Terms of service

  • Privacy policy